2009. április 16. (csütörtök) 14:26
Ugyan a Nemzeti Digitális Közmű pontos megvalósításának körvonalai még haloványak, az már most is egyértelmű: a médiának kiemelt szerepe lesz a terv megvalósításában. Erről és még sok minden másról is beszélt Csontos Péter, a Computerworld főszerkesztője. tovább
|
- Az ENAMIKÉ Kft., az Internethajó rendezvények és a Kék Notesz kizárólagos jogtulajdonosa megkezdte az ez évi Internethajó előkészítését
- Internethajó a rádióban
- Irány a szárazföld! – második jelentés az Internethajóról
- Mentőöv Magyarországnak? – jelentés a tizedik Internethajóról
- Tájékoztató az Internethajó utasainak - helyszín, beszállókártyák, regisztráció
- Megjelent a Kék Notesz
- Fejlesztés, hatalmas áttételes hozammal – interjú Dr. Paál Péterrel, az IBM Magyarország vezérigazgatójával
- Interjú Sziebig Andreával, az ITBusiness főszerkesztőjével: Nemzeti Digitális Közmű – a hazai IT grálja?
- Senki nem maradhat ki – interjú Keresztesi Jánossal, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnökével
- A Digitális Közmű kialakítása újabb lépés az információs társadalom kiszélesítéséhez
- Tudja, hogy évente mennyivel bővül az Internet-használók aránya Magyarországon? Ízelítő a Kék Noteszből
- Ilyen legyen a közmű!
- Nemzeti Digitális Közmű és a média - Interjú Csontos Péterrel, a Computerworld főszerkesztőjével
- Nemzeti Digitális Közmű, az új varázsszó - Interjú Molnár Szilárddal, az ITTK kutatási igazgatójával
- Előzetesen az idei Kék Noteszről
- Nemzeti Digitális Közmű, esélyegyenlőség és fenntarthatóság
- Ismét Internethajó
- Konferencia a Nemzeti Digitális Közmű kialakításának lehetőségeiről
|
| Még több cikk |
– Tény, hogy sokat még nem lehet tudni a Nemzeti Digitális Közmű konkrét megvalósításáról. Az biztos, hogy beruházások lesznek, és az is, hogy ebből sok település profitálhat majd. Amíg azonban hiányoznak a konkrétumok, nehéz érdemi médiaprojektekkel előállni. Egyébként is azt gondolom, nem a mi lapunk lesz az, amelyikből egy apró település lakója megtudja, hogy hamarosan szélessávon internetezhet.
– Az Önök lapja valóban elsősorban a szakmának szól. Ugyanakkor a szakma szintjén is sok még a kérdőjel.
– Így van, ám a kérdőjelek kiegyenesítése nem a mi feladatunk. Hírt adunk arról, amiről lehet, ám konkrétumok nélkül elég nehéz társadalmi vitát generálni. Erre a sötétben tapogatózásra példa a beruházás várható költsége. Ezt az év elején nyilvánosságra hozott hivatalos nyilatkozatban 10 és 100 milliárd forint között jelölték meg. Nagyságrendi különbség van a két véglet között. Megkérdeztünk piaci szerelőket, szakértőket, érintetteket, hogy árnyaltabb képet adjunk a tervezetről, annak lehetséges hatásairól. Így ugyanis talán a döntéshozók is felfigyelnek néhány, már most problémásnak tűnő területre.
– Nevezetesen?
– Az egyik leggyakrabban visszatérő kritika a sávszélességet érinti. A tervek szerint a mostani Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat és az akadémiai hálózat bevonásával a Nemzeti Digitális Közmű program keretében néhány éven belül Európai Uniós források bevonásával olyan hálózatot alakítanának ki, amely minden magyarországi települést elérne 6-10 Mb/s sávszélességgel. Persze ez a 6-10 Mb/s is előrelépés a digitális „fehér foltok” eltűntetésében – ám az is tény, hogy azon országokban, ahol hasonló fejlesztések zajlanak, ennél sokkal hosszabb távra terveznek. Ausztráliában és Dél-Koreában például szintén hasonló program zajlik vagy zajlott – ott azonnal 100 megabites sávszélességben gondolkodnak. Ez tényleg minőségi különbséget jelent. Az említett projektekkel nem a jelen, hanem a jövő elvárásainak kívánnak megfelelni.
– Nyilvánvalóan erre a felvetésre az a válasz, hogy jelen pillanatban erre van pénz.
– Én is azt gondolom, hogy a 100 Mb/s-nak nincs sok realitása, ám ennyi erővel azt is lehetne mondani, hogy vannak ennél fontosabb beruházások. Mondok egy konkrét példát, amellyel az informatikai szektor ellen is beszélek. Ha egy kistelepülésen valaki a szélessávnak köszönhetően beindít egy netes fuvarozó vállalkozást, az jó dolog – ám ha nincs betonút, amelyen az autók közlekedhetnek, akkor hamvába holt a kísérlet.
– Ez a példa hasonlatként is megállja a helyét: a betonút lenne a 100 Mbit/s.
– A 100 megabájt párja inkább az autók mozgási energiáját visszanyerő, kétszer háromsávos autópálya lenne. De, ahogy az imént is mondtam, ennek nincs realitása. Annak viszont van, hogy a jelenlegi hálózatokat, egyéb technológiai megoldásokat használva szinte az ország teljes területén elérhető az internet már most is. Így önmagában ettől a projekttől nem remélhetjük, hogy komolyan csökkenni fog a digitális írástudatlanság.
Utaslista
Az Internethajó regisztrált és meghívott résztvevői, utasai (2009.05.06. 14:00 óráig feldolgozott állapot)
| A Nagy e-Könyv Programiroda Kft. |
Tápai Csaba |
| AAM Tanácsadó Zrt. |
Vass Péter |
| AAM Tanácsadó Zrt. |
Kiss Tibor |
| AAM Tanácsadó Zrt. |
Szűcs Zoltán |
| AAM Tanácsadó Zrt. |
Kobolák Gábor |
| Alcatel-Lucent Magyarország Kft. |
Torjai József |
| ALOHA 2000 Számítástechnikai Kft. |
Szabó György |
| Amega Team Kft. |
Alpár Gergely |
| Answare Kft. |
Ghymes Balázs |
| Answare Kft. |
Kovács Balázs |
| Antenna Hungária Zrt. |
Gyurics Károly |
| Antenna Hungária Zrt. |
Valló Ferenc |
| APEH |
Jacsó Tamás |
| AQUILIS-Rendszerház |
Bur Emma |
| ASVA Alapítvány |
Kálmán András |
| Asyst Solutions Zrt. |
Horváth Zoltán |
| AV Kreatív Kft. |
Major Gábor |
| Axico Informatikai Kft |
Tuska István |
| Axis Consulting 2000.Kft. |
Azurákné Horváth Zsuzsanna |
| Bacher Attila |
Bacher Attila |
| Bárdos Attila |
Bárdos Attila |
| Bartalos Informatika Bt. |
Bartalos Jenő |
| Biztributor |
Nemes Dániel |
| Boltháló |
Gáspár Tamás |
| Bölcskei András |
Bölcskei András |
| Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. |
Szabolcs Attila |
| Budaörs |
Wittinghoff Tamás |
| Budaőrs - Tétény Önkormányzat |
Szabolcs Attila |
| Budaőrs - Tétény Önkormányzat |
Tevanné Südi Annamária |
| Budaőrs Önkormányzat |
Wittinghof Tamás |
| Budapessti Munkaerőpiaci Intervenciós Központ |
Bihary Pál |
| Budapesti Művelődési Központ |
Kiss Gábor |
| BUSZ, Budapesti Újság |
| CADiX, Kft. / IGEL Technology GmbH. |
Korpás Péter |
| Calculus Számítógépaklalmazási Bt. |
Csicsman József |
| Celsus Kft. |
Láng D. István |
| Celsus Kft. |
Mencser Éva |
| Cisco Magyarország |
György László |
| Cisco Magyarország |
Kovács József |
| Cisco Magyarország |
Vass Gábor |
| Cisco Magyarország |
Tázló József |
| ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület |
Mozga Márta |
| ComConsult Bt. |
Horváth Péter |
| Computerworld |
Csontos Péter |
| CONTROLLTraining Kft. |
Reich Tamás |
| Csabai Enikő |
Csabai Enikő |
| Csegény Zoltán |
Csegény Zoltán |
| Csuka Dénes |
Csuka Dénes |
| Darány Község Önkormányzata |
Villányi László |
| Datorg Team Kft. |
Halász Gábor |
| DDS Stúdió |
Pribék László |
| Delta Informatika Zrt. |
Hampl Viktor |
| Delta Informatika Zrt. |
Fehérvári József |
| Dolphio Consulting Kft. |
Rovnyai János |
| Dósa Imre |
Dósa Imre |
| Dráva Kábel bt. |
Kovács Sándor |
| ECOINFO Gazdasági Hír- és Információs Szolgálat (MTI) |
| ELTE-Soft Nonprofit Kft |
Gábori László |
| Enamiké |
Enyedi Nagy Mihály |
| Enamiké |
Kálmán Éva |
| Enamiké |
Nagy Réka Orsolya |
| eWorld Hungary Kft. |
Diósy Tamás |
| eWorld Hungary Kft. |
Czita István |
| eWorld Hungary Kft. |
Sáritz Zsuzsanna |
| Fehér Sándor |
Fehér Sándor |
| Ferling Pr |
Csizmazia Nóra |
| Ferling Pr |
Szentesi Kálmán |
| Ferling Pr |
| Fidesz |
Wenczel Richárd |
| Figyelő Hetilap/Sanoma Budapest Zrt. |
Halaska Gábor |
| Filter:max Kft. |
Lakatos Attila |
| Forte Communications Kft. |
Dén-Nagy Ildikó |
| FreeSoft Nyrt |
Vaspál Vilmos |
| FreeSoft Nyrt. |
Vaspál Vilmos |
| Füredi Péter |
Füredi Péter |
| Gamestar |
| Gazdasági bizottság |
Herczeg Ildikó |
| Gazdasági Rádió |
Balla Péter |
| Gazdasági Rádió |
Réz B. Gábor |
| Gazdasági Rádió |
Andrássy Balázs |
| Getronics Magyarország Kft. |
Révész Gábor |
| Gyermekesély Program |
Ferge Sándor |
| Gyermekmédia Egyesület |
Alpár Vera |
| Hadrianus Computer |
Fugerth András |
| Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete |
Mecsné Fullajtár Ildikó |
| Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete |
Kosztyu Zsolt |
| Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete |
Nádházi Tamás |
| Hálózatos TV ZRT |
Gulyás Lóránt |
| Hálózatos TV ZRT |
Rácz Balázs |
| Hálózatos TV ZRT |
Szórád Rajmund |
| Hasznos Hírek |
László János |
| HP Magyarország Kft. |
Czinege László |
| HTE/Hírközlési és Informatikai Tudománys Egyesület |
Nagy Péter |
| HTS Tanácsadó Kft. |
Horváth Tamás |
| HTS Tanácsadó Kft. |
Morenth Péter |
| HTS Tanácsadó Kft. |
Simkó Zsolt |
| HungaroDigiTel Kft. |
António Felizardo |
| HWSW.hu |
| HyperTeam Kft. |
Solti Árpád |
| IBM |
Paál Péter |
| IBM Magyarországi Kft |
Suhajda Attila |
| IDC Magyarországi Kft. |
Marosvári Gábor |
| IDC Magyarországi Kft. |
Komáromi Zoltán |
| IDG Hungary Kft. |
Biró István |
| IDG Hungary Kft. |
Csontos Péter |
| IDG Hungary Kft. |
Telek Zoltán |
| IDG Hungary Kft. |
Halász Bertalan |
| IDG Hungary Kft. |
Hegyi Ferenc |
| IDG Hungary Kft. |
Mozsik Tibor |
| IDOM 2000 Konzulens Zrt. |
Kovács Zoltán |
| IDOM 2000 Konzulens Zrt. |
Deményné Kertész Krisztina |
| IDOM 2000 Konzulens Zrt. |
Dull Mária |
| IDOM 2000 Konzulens Zrt. |
Ficsor József |
| IIR Hungary Limited Magyarországi Fióktelepe |
Marton Erika |
| Immola Magyarország |
Földházi Csaba |
| Immola Magyarország |
Molnár Tibor |
| Infoalap alapítvány |
Szuhaj Mihály |
| Infoalap alapítvány |
| Infomediator |
Mayer Erika |
| Informatikai és Könyvtári Szövetség |
Fodor Péter |
| Informatikai Vállalkozások Szövetsége |
Keresztesi János |
| Informatikai Vállalkozások Szövetsége |
Klotz Tamás |
| Inforum |
Mayer Erika |
| INFORUM |
Dombi Gábor |
| Infovilág |
Varga Miklós |
| Infovilág |
Kulcsár László |
| Innocenter Közhasznú Nonprofit Kft. |
Péterné Czakó Edit |
| iPONT Consulting Kft |
Mészáros Melinda |
| IP-Park kft |
Jankó Attila |
| IRM |
Baranyi Bertold |
| IT Business |
Sziebig Andrea |
| IT Cafe.hu |
| IT-Mentor Egyesület |
Bonyhádi Zsuzsanna |
| ITTK |
Molnár Szilárd |
| ITTK |
Kollányi Bence |
| ITTK |
Mamedov Mizami |
| ITTK |
Nyáry Mihály |
| ITTK |
Szlágyi Árpád |
| ITware Kft. |
Hajdu Károly |
| Ivetar.hu |
| Józsefváros magazin |
Várkonyi Zsolt |
| Kárpát Press Produkció |
Novák Lajos |
| Katona József Könyvtár |
Ramháb Mária |
| Kele András |
Kele András |
| Kelenhegyi Péter |
Kelenhegyi Péter |
| Képzési és Tudásmenedzsment Innovációs Kft. |
Sallai László |
| Képzési és Tudásmenedzsment Innovációs Kft. |
Krausz János |
| Képzési és Tudásmenedzsment Innovációs Kft. |
Pásztory Tamás |
| Képzési és Tudásmenedzsment Innovációs Kft. |
Csizmadia Attila |
| Kerkom |
Tóth Mihály |
| Kesselyák Péter |
Kesselyák Péter |
| Klubrádió |
| Kolejanisz Márk dr. |
Kolejanisz Márk |
| KOPINT-DATORG Infokommunikációs zRt. |
Oláh István |
| KOPINT-DATORG zRt. |
Danka Attila |
| KOPINT-DATORG zRt. |
Slemmer László |
| KOPINT-DATORG zRt. |
Kakuk Ilona |
| KOPINT-DATORG zRt. |
Csapodi Márton |
| KOPINT-DATORG zRt. |
Bódi Antal |
| KOPINT-DATORG zRt. |
Benedek Zoltán |
| Kovács László |
Kovács László |
| Közéleti Gazdasági Krónika |
Szabados Julianna |
| Közéleti Gazdasági Krónika |
Ormándlaky Gábor |
| Közigkonzult |
Gáspárné Takáts Mária |
| Közmű Újság |
| KPMG Tanácsadó Kft. |
Hegedűs Tamás |
| K-Pro Kft. |
Kovács Kálmán |
| Krill és Társa Bt. |
Krill Erzsébet |
| Kürt Information Security LLC |
Michael Wellington |
| Kürt Zrt. |
Kürti Sándor |
| Lénárd Tamás |
Lénárd Tamás |
| Lőrincz Gy. András |
Lőrincz Gy. András |
| Magicom Kft. |
Cseh Zsolt |
| Magicom Kft. |
Gasparetz András |
| Magicom Kft. |
Tarján Gábor |
| Magyar Hírlap |
| Magyar Kábelkommunikációs Szövetség |
Dömők József |
| Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség |
Pap Melinda |
| Magyar Könyvelők Országos Egyesülete |
Lengyel Tibor |
| Magyar Nemzet |
| Magyar Pályázatkészítő Iroda |
Essősy Zsombor |
| Magyar Telekom |
Németh Mónika |
| Magyar Telekom |
Vasvári Gábor |
| Magyar Telekom |
Jusztin Tamás |
| Magyar Telekom |
Császár Zoltán |
| Magyar Telekom |
Bódi Csaba |
| Magyar Telekom |
Hartmann Ildikó |
| Magyar Telekom |
Mácz Ákos |
| Magyar Telekom |
Pukler Gábor |
| Magyar Villamos Művek Zrt. |
Turóczi András |
| Mártonffy Attila |
Mártonffy Attila |
| MDF |
Pettkó András |
| MEH |
Csepeli György |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Kópiás Bence |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Baja Ferenc |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Bódi Gábor |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Szittner Károly |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Debreceni Győző |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Csepeli György |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Solymár Károly |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Téglássy Orsolya |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Kneisz Ferenc |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Zeke László |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Dobi Mária |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Paál Csaba |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Kópiás Bence |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Pócza András |
| MEH Elektronikuskormányzat-központ |
Kövesdi Zoltán |
| Mérnök Kamara Non profit Kft |
Szomolányi Tiborné |
| Mester Sándor |
Mester Sándor |
| Michelberger Pál |
Michelberger Pál |
| Móricz Pál |
Móricz Pál |
| MorphoLogic |
Prószéky Gábor |
| MTI Zrt. |
Szántó András |
| MTI Zrt. |
Stuber Sándor |
| MTI Zrt. |
Acsády Péter |
| MTSz Közép-Magyarországi Régiós Tagozat |
Császár Zoltán |
| Nagy Balázs László |
Nagy Balázs László |
| Nemzeti Fejlesztési Ügynökség |
Bálint Ákos |
| Nemzeti Fejlesztési Ügynökség |
Kabai Anikó |
| Nemzeti Fejlesztési Ügynökség |
Szemző György |
| Nemzeti Fejlesztési Ügynökség |
Dányi Gábor |
| Nemzeti Fejlesztési Ügynökség |
Nyikos Györgyi |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Braun-Rozgonyi Krisztina |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Debreczeni Sándor |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Ravasz Péter |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Spakievics Sándor |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Simon Géza |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Pataki Dániel |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Márton György |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Slyuch András |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Miszlai Róbert |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Péterffy Gábor |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Vasváriné Menyhárt Éva |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Takács Péter |
| Nemzeti Hírközlési Hatóság |
Báthory Zoltán |
| Népszava |
| Netvisor Zrt. |
Ligety László |
| Netvisor Zrt. |
Zsók Ágoston Gábor |
| Neumann Kht. |
Kitzinger Dávid |
| NFÜ-Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága |
Ferencz Dóra |
| NHIT |
Detrekői Ákos |
| NHIT |
Bölcskei Imre |
| NHIT |
Z. Karvalics László |
| NHIT |
Hecks Ferenc |
| NHIT |
Sallai Gyula |
| NHIT |
Timár János |
| NHIT |
Risztics Péter |
| NHIT |
Magyar Gábor |
| NHIT |
Kalmár István |
| NHIT |
Friedler Ferenc |
| NHIT |
Dessewffy Tibor |
| NHIT |
Gordos Géza |
| NIIF |
Nagy Miklós |
| NIIF |
Herczeg Ildikó |
| NT Nemzetközi Technológiai Nonprofit Közhasznú Kft. |
Cseterki Imre |
| NT Nonprofit Közhasznú Kft. |
Reis Anita |
| Oracle Hungary Kft. |
Vetési Iván |
| Országgyűlés Hivatala |
Kertészné Gérecz Eszter |
| Országgyűlés Hivatala |
Halász Anita |
| Országgyűlés Informatikai és távközlései albizottsága |
Márfai Péter |
| Országgyűlés Informatikai és távközlései albizottsága |
Baráth Etele |
| Országgyűlés Informatikai és távközlései albizottsága |
Józsa István |
| Országgyűlés Informatikai és távközlései albizottsága |
Szanyi Tibor |
| Országgyűlés Informatikai és távközlései albizottsága |
Koszorús László |
| Országgyűlés Informatikai és távközlései albizottsága |
Nyitrai Zsolt |
| Országgyűlés Informatikai és távközlései albizottsága |
Szatmáry Kristóf |
| Országgyűlés Informatikai és távközlései albizottsága |
Molnár Béla |
| ORTT |
Kruchina Vince |
| p92 IT Solutions Kft. |
Szabó László |
| p92 IT Solutions Kft. |
Szente József |
| Palló Projekt |
Juhász Ágnes |
| Pan-European E-participation Network |
Madarász Csaba |
| Parlament e-Befogadás Eseti bizottság |
Bojta János |
| Parlament e-Befogadás Eseti bizottság |
Nagy Zoltán |
| Pázmánd |
Asztahov Anikó |
| PC World |
| Piac és Profit |
Demcsák Mária |
| Piac és Profit |
Demcsák Lajos |
| Prin Andrea |
Prin Andrea |
| ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért |
Horváth Péter |
| Promenade Kiadó |
Barkó Zsolt |
| PROVICE Kft. |
Veréb Elemér |
| R&R Software Zrt. |
Rozenberszki Zsolt |
| Rónaszéki Péter |
Rónaszéki Péter |
| Royal Club Magazin |
| RRC |
Hirsch Gábor |
| Sanoma Budapest |
Szigetvári József |
| Sanoma Budapest Zrt. |
Krecz Tibor |
| Sanoma Budapest Zrt. |
Dén Mátyás András |
| Sebők Viktória |
Sebők Viktória |
| Sense/Net Kft |
Szániel Gábor |
| Simorjay Ágnes |
Simorjay Ágnes |
| Soós Ferenc |
Soós Ferenc |
| Stratis Kft. |
Lakatos András |
| Stratis Kft. |
Géró Péter |
| Stratis Kft. |
Béndek Péter |
| Sun Microsystems Kft. |
Hernádi József |
| Sun Microsystems Kft. |
Kállay Kristóf |
| Sun Microsystems Kft. |
Tőzsér Áron |
| Sun Microsystems Kft. |
Rehus Csaba |
| Synergon Informatika Nyrt |
Lazarovits Márk |
| Százhalombatta |
| Százhalombatta Cívis Klub Egyesület |
Kővári János |
| Százhalombattai Önkormányzat |
Vezér Mihály |
| Szécsényi Teleház |
Király Henrietta |
| Szécsényi Teleház |
Szeles Anita |
| Szécsényi Teleház |
Nagy Katalin |
| Szent István Egyetem |
Jambrik Zsuzsanna |
| Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság |
Sváb Péter |
| Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság |
Tekler Vilmos |
| Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság |
Simonyi Ákos |
| SzinvaNet |
Vinnai János |
| Szonda Ipsos |
Pintér Róbert |
| Szülők Fóruma Egyesület, Százhalombatta |
Schmidt Mónika Szülők |
| Takács József |
Takács József |
| TÁVOSZ/Távközlési Országos Szövetség |
Körmöczi Béla |
| Taylor & Nash Kft. |
Drégelyi Zoltán |
| Teleház Szövetségek Európai Uniója |
Gáspár Mátyás |
| Telekuckó |
Gáspár Bálint |
| Telepress Hírügynökség |
| Térinformatika |
Szabó Szilárd |
| Texoft |
Pogány György |
| Tóth Gergely |
Tóth Gergely |
| Tranzit News Kft. |
Pozsgai László |
| Triad Kft. |
Kelen András |
| Tvnet |
Harsán Péter |
| Új Ügyvezetők Magazinja |
Sütő József |
| Újbuda Teleház |
Nemeskéri Klára |
| ULX Nyílt Forráskódú Tanácsadó és Disztribúciós Kft. |
Szentiványi Gábor |
| Ügyfélközpont |
Csurgai Katalin |
| VAR Kft. |
SZABÓ Péter |
| Városi Családsegítő Központ, Százhalombatta |
Fülöp Zoltán |
| Városi Családsegítő Központ, Százhalombatta |
Holdinger Emese |
| Vasárnapi Plusz Kft. |
Érsek M. Zoltán |
| Vialto Consulting Kft |
Frischmann Gábor |
| Vialto Consulting Kft |
Lengyel Kálmán |
| Világgazdaság |
Molnár Sándor |
| Világgazdaság Online |
| VilágHalló Alapítvány |
Ádám Katalin |
| Vistanet Kft |
Tarnay Kálmán |
| Vitályos Consulting |
Vitályos Gábor |
| Vodafone Magyarország Zrt. |
Beck György |
| Vodafone Magyarország zrt. |
Marchhart Pál |
| Watt22 kft |
Willinger László |
| Wi-Fi Falu |
Nyírő András |
| ZTE Hungary |
Jason Yang |
| ZTE Hungary |
Helfrich István |
Programfüzet
| 8.00-9.00 |
Beszállás: Lágymányosi Öböl (Öböl XI) obol.hu - regisztráció és asztalfoglalás Cím: 1117 Budapest, Kopaszi gát 5. >> Google térkép
Tájékoztató az Internethajó utasainak - helyszín, beszállókártyák, regisztráció
|
| Megnyitó |
| 9.00 |
Diósy Tamás házigazda, ügyvezető igazgató eWorld, a jubileumi Internethajó szervezői nevében
Enyedi Nagy Mihály alapító |
| Szakmai program |
| 9.05 |
Vitaindító plenáris panelelőadások |
| |
Résztvevők: |
Baja Ferenc Infokommunikációért felelős kormánybiztos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára - Mi a Nemzeti Digitális Közmű és hol tartunk ma?
Bálint Ákos főigazgató, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - Kitörés uniós támogatással - Épül az elektronikus közigazgatás
Pataki Dániel elnök, Nemzeti Hírközlési Hatóság - Nemzeti Digitális Közmű - Szabályozzuk vagy sem? Molnár Szilárd igazgató ITTK - Mi van a 2009. évi Kék Noteszben?
Pintér Róbert online stratégiai igazgató, Szonda Ipsos - A vállalati szektor véleménye a Nemzeti Digitális Közműről a Szonda Ipsos felmérése alapján.
Krecz Tibor főszerkesztő, Figyelő hetilap, Sanoma Budapest – Szerintem…
|
| 10.30 |
Plenáris panelbeszélgetés - Nemzeti Digitális Közmű és e-közigazgatás - infrastruktúra és jövőkép |
| |
Moderátor: |
Mester Sándor a Vezető Informatikusok Szövetségének alapítója és tiszteletbeli tagja |
| |
Résztvevők: |
Bálint Ákos főigazgató, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Debreceni Győző főosztályvezető, Infokommunikációs Főosztály, MEH, Infokommunikációért és E-közigazgatásért felelős szakállamtitkárság
Oláh István vezérigazgató, Kopint-Datorg
Simon Géza tanácstag, Nemzeti Hírközlési Hatóság
|
| 11.15 |
Plenáris panelbeszélgetés - Nemzeti Digitális Közmű az IKT vállalatok szemszögéből |
| |
Moderátor: |
Kürti Sándor elnök, Kürt |
| |
Résztvevők: |
Beck György tagozati alelnök, Informatikai Vállalkozások Szövetsége
Bódi Antal alelnök, Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság
Bölcskei Imre elnök, Hírközlési Érdekegyeztető Tanács
Császár Zoltán szabályozási igazgató, Magyar Telekom
György László ügyvezető igazgató, CISCO Magyarország
Paál Péter vezérigazgató, IBM |
| 12.00 |
Plenáris panelbeszélgetés - Nemzeti Digitális Közmű az e-közigazgatási projektek szempontjából |
| |
Moderátor: |
Pintér Róbert online stratégiai igazgató, Szonda Ipsos |
| |
Résztvevők: |
Bódi Gábor szakállamtitkár, Elektronikuskormányzat-központ - E-közigazgatási projektek bemutatása
Ferencz Dóra végrehajtásért felelős koordinátor, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága
Nagy Miklós igazgató, NIIF
Szittner Károly főosztályvezető, Elektronikuskormányzat-központ - SZIR implementáció, új KET
|
| 12.45-14.00 |
Ebéd |
| |
Szekció beszélgetés (Pest terem) |
| 14.00 |
Nemzeti Digitális Közmű céljainak megvalósítását támogató média szerepéről |
| |
Moderátor: |
Szigetvári József lapigazgató, Sanoma Budapest
|
| |
Résztvevők: |
Csontos Péter főszerkesztő, Computerworld
Kitzinger Dávid ügyvezető igazgató, Neumann Kht.
Acsády Péter multimédia szerkesztőség vezetője, Magyar Távirati Iroda
Sziebig Andrea laptulajdonos, IT Business
Magyar Televízió képviselője
|
| 15.00 |
A Nemzeti Digitális Közmű - kihívások a KKV-k számára - megoldások és pályázati források |
| |
Moderátor: |
Tóth Mihály
|
| |
Résztvevők: |
Keresztesi János elnök, Informatikai Vállalkozások Szövetsége (vitaindító előadás)
Diósy Tamás ügyvezető igazgató, eWorld
Cseterki Imre ügyvezető igazgató, NT Nemzetközi Technológiai Nonprofit Közhasznú Kft.
Horváth Tamás pénzügyi tanácsadó, HTS
Vinnai János elnök, MKIK
|
| |
Szekció panelbeszélgetés (Buda terem) |
| 14.00 |
|
Az Országgyűlés Informatikai és távközlései albizottságának kihelyezett, nyilvános ülése a Bizottság napirendje szerint
A bizottság elnöke: Márfai Péter (MSZP) és a bizottság tagjai: Baráth Etele (MSZP), Józsa István (MSZP), Szanyi Tibor (MSZP), Koszorús László (Fidesz), Nyitrai Zsolt (Fidesz), Szatmáry Kristóf (Fidesz), Molnár Béla (KDNP)
Meghívott résztvevő: Kovács Kálmán (SZDSZ), Pettkó András (MDF)
|
| 15.00 |
|
Digitális Szolidaritási Háló - avagy mi történik, mit tehetünk, ha a Nemzeti Digitális Közmű megérkezik a főutcára?
A helyi társadalom életminőségét javító digitális megoldások, módszerek és szoftverek bemutatása, az ezeket bemutató katalógus premierje. Gyakorlati bemutató, találkozás a különféle alkalmazások alkotóival és felhasználóival. (A programot támogatja az EUTA)
Moderátor: Gáspár Mátyás
Résztvevők: Csepeli György közpolitikai igazgató, MEH, Molnár Szilárd igazgató, ITTK, Szabolcs Attila, Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. polgármestere, Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere
|
| 16.00- |
Kikötés |
|
|
2009. április 16. (csütörtök) 14:26
SAJTÓKÖZLEMÉNY
2009. április 28.
Azonnali közlésre, korlátlan felhasználásra! tovább
|
|
| Még több cikk |
Fejlesztés, hatalmas áttételes hozammal – interjú Dr. Paál Péterrel, az IBM Magyarország vezérigazgatójával
A Kék Notesz történetében először csatlakozott az IBM a hazai internet-állapotokat feltérképező kutatáshoz. A Nemzeti Digitális Közmű előkészítésében kulcsfontosságúnak tartják a szakma véleményének összegzését és javaslatainak egybevetését, egy minél pontosabb helyzetkép kialakítására törekedve.
– Miért döntöttek úgy, hogy szerepet vállalnak a Kék Noteszben?
– A digitális közmű kapcsán az IBM-nél nagyon fontosnak gondoltuk, hogy elkészüljön egy olyan felmérés, ami valóban az iparág véleményét tükrözi, és amelyre azután építeni lehet. Azt szokták mondani, Magyarországon 98 százalékos az internetes lefedettség. Ugyanakkor ez a 256 kilobitet elérő vonalakra vonatkozik, de ha megfelelő, mondjuk 2 Mbit-es sebességű hálózatot akarunk, ott már csak 79 százalék az arány. A Kék Notesz éppen ezeket kívánja tisztázni, és mi azt gondoltuk, hogy az információs társadalom fejlődésének kulcskérdéseivel – mint a digitális megosztottság vagy az e-közigazgatás fejlesztése – foglalkozó jelentés kutatásaiba szívesen bekapcsolódunk és ajánljuk fel tapasztalatainkat ezen a téren.
– Az informatikai ipar szereplői számára milyen kihívásokat hozhat a Nemzeti Digitális Közmű?
– Elsősorban azt gondolom kihívásnak, hogy olyan infrastruktúrát kell kialakítani, amely a jövő technológiái számára is megfelelő lesz. Körülbelül hat éve kezdtek el itthon ADSL-vonalakat kiépíteni, és mára tulajdonképpen elértük ennek a technológiának a korlátait. Kiderült, hogy nem mindenhol elérhető és használható a hálózat, a mobilinternetes megoldások kialakítása pedig olyan költségekkel jár, ami nem mindenhol vállalható. A nemzeti infrastruktúránál ezért olyan technológiát kell alkalmazni, ami nem fog néhány év alatt elévülni, hanem hosszú távra lehet tervezni vele. A meglévő infrastruktúrák integrációja és az üzemeltetés biztonsága is fontos technológiai kihívás, ezzel a mérnökök bizonyára rengeteg időt töltenek majd el.
– A Nemzeti Digitális Közmű jelenlegi (némileg kiforratlan) elképzeléshez képest még sok részletet kell kidolgozni – Ön szerint melyek kívánkoznak előre?
– Engem leginkább az üzleti modell és a felhasználási feltételek érdekelnének, amelyek mentén ezt a majdani hálózatot a piac szereplői és maga a kormányzat használhatják. Gondoljunk arra, hogy a meglévő piaci szereplőktől többé-kevésbé már elérhető a megfelelő műszaki színvonalú kommunikációs szolgáltatás. A MEH egyik indítéka az lehet az NDK elindítására, hogy ezen szolgáltatásoknak ára a többi EU-s országhoz képest drágább, ráadásul a sávszélesség is elmarad az unióban megcélzott átlagtól. A piaci szereplők számára pedig láthatóvá kell tenni, hogy most valójában a saját konkurenciájukat építik vagy üzletet remélhetnek ebből, ahogy a versenysemlegesség is alapvető szempont kell, hogy legyen. Azt gondolom, hogy a MEH munkatársai ezeken a kérdéseken is teljes gőzzel dolgoznak.
– Felbecsülhető-e az NDK élénkítő hatása a piac számára – és milyen hatások várhatók az egyéb területeken?
– Egy ilyen volumenű állami beruházás nyilván forgalomnövekedést jelent, elsősorban az IKT vállalkozások számára. Emellett én azt emelném ki, hogy amennyiben egy minden falu főteréig elmenő, valóban nagy sávszélességű infrastruktúra létrejön, ennek hatalmas áttételes hozama lehet. Gondoljunk csak a távmunka lehetőségeire, az e-kereskedelem vagy az e-egészségügy fejlődésére, vagy az elektronikus közszolgáltatásokra, ügyintézésre. A valóban elérhető szélessáv viheti el mindezt a korábban kimaradó településekre. Az elmúlt tíz év tapasztalata ugyanis bebizonyította, hogy a piaci szereplők nem hisznek abban, hogy üzletileg érdemes lehet szélessávú infrastruktúrát vinni olyan településekre, ahol a telefonos penetrációt is gond volt az országos átlagra hozni.
A Kék Notesz beszámol egy tanulmányról, amelyet az Information Technology and Innovation Foundation készített Obama elnök részére. Ebben az áll, hogy az elhatározott körülbelül ötmilliárd dolláros beruházás több százezer munkahelyet teremt. Ez a modell – nyilván más dimenziókban – de itthon is alkalmazható. Hiszek abban, hogy az informatikai eszközök használata – aminek az elérhető és dinakmikus infrastruktúra az alapja – érdemben hat a gazdaság növekedésére, egyebek közt a munkaerő jobb felhasználásával, illetve a piaci szereplők összehozásával.
Szerencsére ezzel a kezdeményezéssel nem vagyunk egyedül, számos külföldi tapasztalat rendelkezésre áll. Az európai országok többségében radikális infrastruktúra-fejlesztésekbe kezdtek, hogy a javítsanak a kommunikációs hálózatok addigi minősége miatt korlátozott lehetőségeken például a munkavállalás, a szolgáltatások, a kommunikáció vagy akár a szabadidő eltöltése terén. A Nemzeti Digitális Közmű projektjét lehet tehát úgy is értelmezni, hogy Magyarország csatlakozik azon országok közé, amelyek átlátják az infrastruktúra fejlesztésének jelentőségét.
Hozzá szeretném azonban tenni azt is, hogy az infrastruktúra megteremtése nagyon fontos feladat, de ugyanolyan fontos lenne a folyamatokat átgondolni. Kitalálni, hogy Magyarországon milyen iparágakat és tevékenységeket szeretnénk támogatni és ehhez hogyan tudjuk bekapcsolni azokat az embereket, akiket egyelőre nem lehet. Hogy hogyan tudjuk megkönnyebbíteni a közigazgatás működését, átláthatóbbá tenni a döntési folyamatokat – mert mindezeket csak együtt érdemes meghatározni. Ezért nagyon remélem, hogy a Nemzeti Digitális Közmű nem az egyetlen projekt a közeljövőben a kormányzati informatika és a közigazgatás korszerűsítése terén.
eWORLD
telefon: (1) 225-8588
e-mail: info@internethajo.hu
www.internethajo.hu
Kapcsolat
|
Az INTERNETHAJÓ rendezvény és a KÉK NOTESZ kizárólagos
jogtulajdonosa az ENAMIKÉ Kft. ENAMIKÉ Kft.
1506 Budapest, PF 77.
06 30 9 215 626 enami@ahajo.hu
|
 |
.
|
eWorld Hungary Kft.
1133 Budapest, Árboc u. 6.
| Telefon: |
+36/1/225-8588 |
|
+36/1/225-8590 |
| Fax: |
+36/1/999-7406 |
| E-mail: |
info@eworld.hu |
|
 |
|
|