2008. május 23. (péntek) 13:10
A plenáris előadások után az internethajó két termében folytatódtak a viták.
A Pest teremben elsőként „A magyar kultúra az interneten” címmel hallgathattak meg hozzászólásokat az érdeklődők. Abban minden előadó egyetértett, hogy a jelenlegi használat még gyerekcipőben jár - az eltérések a továbblépési lehetőségekben mutatkoztak. tovább
|
|
|
Márta István, az Új Színház igazgatója például kifejtette, hogy ő jelenleg is használja a világhálót: a színházban a színészek tarthatják a kapcsolatot a nézőkkel, akik többek között jegyet rendelhetnek, életrajzokat böngészhetnek, az archívumban kutathatnak. Hozzátette: természetesen ez az állapot is messze van még az ideálistól - ám hogy mit is jelent pontosan az ideális, azt nehéz meghatározni, hiszen szinte naponta születnek újabb, gyakran már az interaktivitást is felhasználó művészeti alkalmazások.
Ez utóbbihoz kapcsolódott Z. Karvalics László, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője, aki kifejtette: nehéz ma már meghatározni, hol húzódik a profi és az amatőr, az előadó és a néző közötti határ. Z. Karvalics utalt arra is, hogy a rögzült struktúrák gyakran ellenállnak az újdonságoknak, hiszen azzal saját létük is veszélybe kerülne, ráadásul a hagyományos, gyakran nivelláló beállítódást is felülírhatja egy-egy, a mai kategóriákkal nehezen definiálható újdonság. Veszelovszki Zsolt, a port.hu alapítója felvázolt egy esetleges továbblépési lehetőséget. Bár honlapjukat jelenleg jobbára adathalmazként jellemezte, úgy vélte, az adatbázis vizuális bővítésében még rengeteg olyan aspektus van, amelynek jelentőségét ma még talán meg sem tudjuk érteni.
A következő vita korunk talán legtöbbet használt fogalmát, a web2-t vizsgálta. Szigetvári József, az IDG lapigazgatója felvezetőjében utalt arra, hogy már a fogalom meghatározása is problémákba ütközik. Szutor Ferenc, az Adverticum kereskedelmi igazgatója szerint a web2 valójában csak egy marketingfogalom arra az infrastruktúrára, amit mindenki használ. Bár a mindennapi életben leginkább a világháló közösségépítő és -alakító újdonságaira használjuk, a megközelítése mégis problémás - elsősorban a közösséghez kapcsolódó online marketing miatt. A felvezetők után élénk vita alakult ki arról, hogy mennyire tekinthető egyáltalán jogszerűnek az éppen a felhasználó igényei szerint alakuló reklámstratégia, illetve, hogy a web2 „klasszikus” formái, a fórum és a blog népszerűsége vajon miért csökken az utóbbi időben. A beszélgetés konklúziójaként elhangzott: lassan felnő egy olyan generáció, amelyik egészen fiatalon találkozott már az internettel, és életének szerves része a világháló - a legnagyobb feladat most erre a kihívásra felkészülnie az összes, az internettel szoros vagy érintőleges kapcsolatban lévő cégnek, vállalkozásnak.
Az utolsó kerekasztal-beszélgetés a magyarországi Teleház-mozgalmat mutatta be. Ahogy Fejes István, a Magyar Teleház Szövetség elnöke elmondta, a Teleház a közösségi hozzáférésekről szóló közbeszédben amolyan branddé vált, sőt, gyakran egyfajta viszonyítási pont is, amikor a hálózati kommunikáció legújabb fajtáiról esik szó. Jelenleg körülbelül 450 Teleház működik szerte az országban - ám ez a szám belátható időn belül megsokszorozódhat. Halmai Gáborné, szocialista politikus ugyanis elmondta: korábban is voltak kezdeményezések a kistelepülések világhálóra kapcsolására, ám ezek rendre elhaltak. Most viszont a kormányzati segítség uniós forrásokkal is kiegészül, s így már reálisnak tűnik egy működőképes hálózat kiépítése. Halmainé hozzátette: a kiépítés azonban csak az első lépés, ugyanis a fenntartás jelenti az igazi financiális problémát. A program sikerességéhez szerinte elengedhetetlen, hogy a koordináció minden szinten (azaz a kistelepüléseken és a döntéshozó szerveknél) hatékonyan működjön - és ő erre pillanatnyilag lát is garanciát.
A Buda teremben az első program az informatikai és kormányzati felelősséggel foglalkozott – és egyben az Országgyűlés Informatikai Albizottságának kihelyezett, nyilvános ülése is volt. A megbeszélés elején bejelentették, hogy a mai házbizottsági döntés alapján megalakult az e-Befogadásügyi eseti bizottság a magyarországi digitális szakadék csökkentésért.
A kibontakozó vitában a Fidesz képviselője, Nyitrai Zsolt élesen bírálta a kormány információs és telekommunikációs politikáját: szerinte koncepciónélküli a program, amelyből teljesen hiányzik a szakmai előkészítés. Kijelentette, hogy pártja elkötelezett az e-befogadás ügye mellett (ahogy ő fogalmazott: az erős változatban érdekeltek), de hangzatos akciókban, amennyiben a kezdeményezés csak erre szorítkozik, nem vesznek részt. Molnár Béla (KDNP) szerint a digitális szakadék csökkentése a rendelkezésre álló jó szakemberek és vállalkozások, a civilek áldásos tevékenysége és az egységes politikai akarat együttes függvénye. Márfai Péter, a bizottság szocialista elnöke az elhangzottakhoz hozzátette: reméli, hogy a már megalakult „e-Befogadásügyi eseti bizottság a magyarországi digitális szakadék csökkentésért” meg fogja kapni a civil és szakmai csoportok támogatását is. Az MDF képviselője, Pettkó András itt jelentette be, hogy jövő héten kerül az Országgyűlés elé indítványa, amely az ügyfélkapu-kulcsok széles körű kiosztásáról szól – azaz a kulcsot ezentúl nem csak közvetlen kérésre kapná meg az ügyfél, hanem mindenfajta ügyintézés során felajánlják neki.
A következő program a Kék Noteszról helyzetjelentését elemezte, gyakorlati alapon, az érintett szakemberek közreműködésével. Kitértek a számadatok javulására, a kormányzati politikai irányítás szerepvállalására, az információs társadalom élénkítésére, és az e-gazdaság fejlődési dinamikájára, a nap során több fórumon is részletesen tárgyalt e-közigazgatás ügyére, a digitális kultúrára, illetve oktatási kérdésekre is. Eszes Gábor, a Gazdasági Minisztérium korábbi tanácsadója ugyanakkor megmozgatta az állóvizet azzal a kijelentésével, miszerint becsapjuk magunkat a fejlődési statisztikák és a működő infrastruktúra-adatok kapcsán. Véleménye szerint ugyanis bár a változások valósak, ám a kiindulási ponthoz képest javult csak jelentősen a helyzet – összességében még mindig elkeserítőek a számadatok az uniós országokhoz képest. Z. Karvalics László, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője hasonlóan józanító véleményt fogalmazott meg a „szélessáv-eufória” enyhítésére. Még pesszimistábban ítélte meg a helyzetet Vaspál Vilmos, a Freesoft elnöke: szerinte a politika nem tud mit kezdeni az informatikával, az információs társadalom kormányzati irányítása máig nem valósult meg.
Utaslista
| Hammer Attila |
„Informatika a látássérültekért” Alapítvány |
| Szatmári Péter |
„Informatika a látássérültekért” Alapítvány |
| Siklósi István |
4d Soft Kft |
| Pintér Róbert |
4Kids Meseportál Kft. |
| Vass Péter |
AAM Tanácsadó Zrt. |
| Bojta János |
AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. |
| Mészáros Attila |
Abakusz Kft. |
| Szutor Ferenc |
Adverticum |
| Legény Imre |
Albérlet.hu |
| Malya Carmen |
Albertirsai Teleház |
| Centgraf Tamás |
Altacom |
| Bur Emma |
Aquilis Rendszerház |
| Kerémi András |
Aquilis Rendszerház |
| Keller Zsuzsanna |
AQUILIS- Rendszerház Kft. |
| Dr. Horváth Zoltán |
Asyst Rendszerház Kft. |
| Tuska István |
Axico Informatikai Kft. |
| Nagy Anita |
Balaton Régió Európa Pont Közaalapítvány |
| Vincze Kornél |
Brit Tech Kft |
| Ferenczi Tamás |
BT Global Services |
| Bóné József |
BVOP Informatikai Osztály |
| Csáki Zoltán |
C.Enter Kft. |
| Horváth Richárd |
C.O.D.E. |
| Korpás Péter |
Cadix s.r.o. |
| Csicsman József |
Calculus Bt. |
| Breitner Miklós |
Carnation |
| Tamási Gábor |
Carnation |
| Rékasi Tibor |
Cisco |
| György László |
Cisco |
| Hirsch Gábor |
Cisco Hungary Kft. |
| Unyi Gábor |
Comfort-NETshare Kft. |
| Reich Tamás |
Controll Training Kft. |
| Nagyné Takács Ágnes |
Dél-alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesülete |
| Élő András |
D-Link (Magyarország) Kft. |
| Rovnyai János |
Dolphio Consulting Kft |
| Pieke Ágoston |
Dolphio Consulting Kft |
| Dr. Bálint Tünde |
Dr. Bálint Tünde Ügyvédi Iroda |
| Dr. Dudás Ágnes |
Dr. Bálint Tünde Ügyvédi Iroda |
| Lukács Lajos |
DSS Consulting Kft. |
| Fülöp Zoltán |
Dunántúli Napló |
| Peredi János |
Eastron Kft. |
| Kiss György |
Ecobit Office Kft |
| Horváth Ferenc |
Ecobit Office Kft |
| Bátai Anita |
EDS Hungary |
| Decker András |
e-írástudásért Alapítvány |
| Enyedi Nagy Mihály |
ENAMIKÉ |
| Dr. Kálmán Éva |
ENAMIKÉ |
| Nagy Réka Orsolya |
ENAMIKÉ |
| Pataki Csaba |
EnterNet |
| Egervölgyi Tamás |
EnterNet |
| Pál Imre |
EnterNet |
| Balogh László |
EnterNet |
| Szabó Máté Dániel |
Eötvös Károly Közpolitikai Intézet |
| Fogoly Lajos |
Eqnet Infokommunikációs Zrt |
| Graur Tamás |
Eqnet Infokommunikációs Zrt |
| Jakab Roland |
Ericsson Magyarország |
| Hecks Ferenc |
Euroastra Internet Magazin |
| Dorogi Péter |
e-ware Kft |
| Mészáros Zoltán |
e-ware Kft |
| Diósy Tamás |
eWorld |
| Czita István |
eWorld |
| Kara Gergely |
eWorld |
| Domán Csaba |
eWorld |
| Lénárd Tamás |
fényképész |
| Márta István |
Fesztiválszövetség |
| Nyitrai Zsolt |
Fidesz |
| Szathmári Kristóf |
Fidesz |
| Halaska Gábor |
Figyelő |
| Vasziljevics Győző |
Fix.tv |
| Szabó Nóra |
Fix.tv |
| Czipó Dezső |
Fix.tv |
| Vaspál Vilmos |
FreeSoft |
| Orosz Imre |
Gamaxnet Kft. |
| Bóna Ákos |
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium |
| dr. Kőrösi Gábor |
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium |
| Nemeskéri Klára |
Gellérthegyi Teleház |
| Kárai Anita |
GFK |
| Nagy István |
Gfk Hungária |
| Gálos Viktória |
Gfk Hungária |
| Kis Gergely |
GKIeNet Kft. |
| Szathmári Géza |
GTS-Datanet Távközlési Kft. |
| Pauer Pál |
GTS-Datanet Távközlési Kft. |
| Kasza Péter |
GTS-Datanet Távközlési Kft. |
| Gulyás Lóránt |
Hálózat TV |
| Rácz Balázs |
Hálózat TV |
| Kertesi Béla |
Hálózat TV |
| Béres Rita |
Házipatika.com Csoport |
| Bogdányi László |
Hírinform |
| Kecskeméti András |
HP |
| Horváth Róberz |
HRK Consulting Tanácsadó Kft. |
| Drentye László |
HTS |
| Horváth Tamás |
HTS |
| Tóth Veronika |
Humansoft Kft. |
| Friss László |
Humansoft Kft. |
| Damján Tamás |
Humansoft Kft. |
| Paál Péter |
IBM Magyarország |
| Bíró István |
IDG |
| Szigetvári József |
IDG |
| Árokszállási Gábor |
IDG |
| Turcsán Tamás |
IDG |
| Jan Duve |
Igel Technology GmbH |
| Földházi Csaba |
Immola Magyarország Kft. |
| Szabó Gergely |
Index |
| Illés Csaba |
Infomatix Kft. |
| Dombi Gábor |
Informatikai Érdekegyeztető Fórum |
| Faragó Judit |
Informatikai Érdekegyeztető Fórum |
| Varga Miklós |
Infovilág |
| Kulcsár László |
Infovilág |
| Golubeff Róbert |
Intel |
| Rossu László |
IntraLog Kft |
| Mészáros Melinda |
iPONT Consulting Kft. |
| Mártonffy Attila |
It-Business |
| Sziebig Andrea |
It-Business |
| Sziebig Péter |
It-Business |
| Rátóti Sarolta |
It-Business |
| Oláh Bernadett |
It-Business |
| Dobos Tamás |
ITPages.hu |
| Rab Árpád |
ITTK |
| Pintér Róbert |
ITTK |
| Keresztesi János |
IVSZ |
| Bartalos Jenő |
IVSZ |
| Weisz János |
kancellar.hu |
| Ramháb Mária |
Katona József Könyvtár |
| Rédai Árpádné Angéla |
Katona József Könyvtár |
| Molnár Béla |
KDNP |
| Vasváriné Dr. Menyhárt Éva |
Magyar Telekom |
| Németh Mónika |
Magyar Telekom |
| Krepler István |
KHP Budapest |
| Krepler István |
KHP Kft. |
| Dr. Danka Attila |
Kopint Datorg Zrt. |
| Bódi Antal |
KOPINT-DATORG Infokommunikációs zRt. |
| Kovács Kálmán |
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium |
| Szabados Julianna |
Közéleti Gazdasági Krónika |
| Ormándlaky Gábor |
Közéleti Gazdasági Krónika |
| Résztvevő |
Közéleti Gazdasági Krónika |
| Résztvevő |
Közéleti Gazdasági Krónika |
| Somogyi Regina |
Ladányi Mihály Könyvtár |
| Nagy Sándor |
Ma.hu |
| Magyar László |
MACOMP KFt. |
| Dr. Pusztai Béla |
Magyar Hivatalos Közlönykiadó |
| Finta Gábor |
Magyar Hivatalos Közlönykiadó |
| P. Kiss Zsuzsa |
Magyar Rádió |
| Palotás Zsuzsa |
Magyar Távirati Iroda |
| Berkó Gergely |
Magyar Távirati Iroda |
| Fejes István |
Magyar Teleház Szövetség |
| Fabulya Edit |
Magyar Teleház Szövetség |
| Chvojka Ágnes |
MarkCon Informatikai Kft. |
| Németh Eliza |
MarkCon Informatikai Kft. |
| Nagy Ágnes |
MATISZ |
| Vas János |
MDF |
| Civin Péter |
Microsoft Magyarország |
| Baja Ferenc |
Miniszterelnöki Hivatal |
| dr. Pószéky Gábor |
MorphoLogic |
| Sebestyén Zsolt |
MorphoLogic |
| Mikola Rezső |
MrSoft Kft |
| Baráth Etele |
MSZP |
| Józsa István |
MSZP |
| Molnár Gyula |
MSZP |
| Szanyi Tibor |
MSZP |
| Halmai Gáborné |
MSZP |
| Biki Angelika |
MSZP |
| Dér Imre |
MTI (ECOINFO Gazdasági Hír- és Információs Szolgálat) |
| Császár Zoltán |
MTSzE Kmo |
| Fejős Tamás |
MTSzE Kmo |
| Laki Balázs |
MTSzE Kmo |
| Koós Jánosné |
MTSzE Kmo |
| Mozga Márta Anna |
MTSzE Kmo |
| Ronga Pálné |
MTSzE Kmo |
| Ungvölgyi János |
MTSzE Kmo |
| Kiss Pál |
MTSzE Kmo |
| Görög Mária |
MTSzE Kmo |
| Farkas Márta |
MTSzE Kmo |
| Sonkolyné Szekerczés Margit |
MTSzE Kmo |
| Debreceni Lajos |
MTSzE Kmo |
| Barna Csaba |
MTSzE Kmo |
| László Ferencné |
MTSzE Kmo |
| Vincze István |
MTSzE Kmo |
| Fenyvesiné Kolos Katalin |
MTSzE Kmo |
| Vári Zsolt |
MTSzE Kmo |
| Korinek Zoltán |
MTSzE Kmo |
| Gáspár András |
MTV |
| Balázs Sándor |
MTV |
| Hegyi István |
MTV |
| Tálas György |
MTV |
| Bózsó Péter |
Műszaki Könyvkiadó Kft |
| Bozsó Péter |
Műszaki Könyvkiadó Kft |
| Ivanovics Dusán |
Muzslai Teleház |
| Pataki Dániel |
Nemzeti Hírközlési Hatóság |
| Márton György |
Nemzeti Hírközlési Hatóság |
| Krasznai Endre |
Nemzeti Hírközlési Hatóság |
| Takács György |
Nemzeti Hírközlési Hatóság |
| Bánhidi Ferenc |
Nemzeti Hírközlési Hatóság |
| Résztvevő |
Nemzeti Hírközlési Hatóság |
| Fülöp Hajnalka |
Népszabadság |
| Majoros László |
NetKer Teleház |
| Hörcsik Gyula |
NetKer Teleház |
| Dr. Mathé János |
NETvisor ZRt |
| Polonkai István |
NETvisor ZRt |
| Kovács Győző |
Neumann János Számítógép-tudományi Társaság |
| Kiss Anita |
NKA Igazgatóság |
| Ivacs Gabriella |
Nyílt Dokumentumformátum Szövetség
ODFA Magyar tagozata |
| Szentiványi Gábor |
Nyílt Dokumentumformátum Szövetség
ODFA Magyar tagozata |
| Balsai Péter |
Nyílt Dokumentumformátum Szövetség
ODFA Magyar tagozata |
| Érdi-Krausz Gábor |
Oki System Kft |
| Kürti László |
Open SKM Agency Kft. |
| Csorbai Hajnalka |
Opten Kft |
| Tóth Tamás |
Opten Kft |
| Fáy Emese |
Orange Business Services |
| Kertészné Gérecz Eszter |
Országgyűlés Hivatala |
| Márfai Péter |
Országgyűlés Informatikai Albizottsága |
| Dr. Vincze Ildikó |
Országgyűlés Kulturális Bizottsága |
| Dr. Juhász Bálint Marcell |
Országgyűlés Kulturális Bizottsága |
| Dr. Domokos László |
Ovitas Kft |
| Jauernik István |
Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium |
| Biczó Zoltán |
Pentatrade Kft |
| Demcsák Lajos |
Piac és Profit |
| Oláh István |
PmISZK |
| Veszelovszki Zsolt |
Port.hu |
| Pái Attila |
Prohardver |
| Jen István |
Projen Kft. |
| Czifra András |
Qualisoft |
| Szabó F. Ferenc |
Ringier Kiadó Kft |
| Máth András |
Ringier Kiadó Kft |
| Kojezinszky Richard |
Ritek Rt. |
| Dr. Kancsár Attila |
Ritek Rt. |
| Balogh Zsolt |
Ritek Rt. |
| Magyari Donát |
SAP |
| Dojcsák Dániel |
SG.hu |
| Hernadi Jozsef |
Sun Microsystems |
| Rehus Csaba |
Sun Microsystems |
| Kallay Kristof |
Sun Microsystems |
| Dinnyés Ferenc |
Sybase Products Hungary Kft. |
| Z. Karvalics László |
Szegedi Tudományegyetem |
| Nagy Lajos |
SZEN-ISOTRADE Kft |
| Verbászi András |
Szerbiai Teleház Szövetség |
| Radatovics Lajos |
Szerbiai Teleház Szövetség |
| Sövényházi Tibor |
Szerbiai Teleház Szövetség |
| Gulyás Imre |
Szinva Net Informatikai Kft |
| Füvesi István |
SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport |
| Pörneczi Zoltán |
Társadalmi Párbeszéd Központ |
| G. Tóth Károly |
Társadalmi Párbeszéd Központ |
| Balogh István |
Társadalmi Párbeszéd Központ |
| Kéry Ferenc |
Társadalmi Párbeszéd Központ |
| Scheiling Ágoston |
Társadalmi Párbeszéd Központ |
| Tarsoly Imréné |
Társadalmi Párbeszéd Központ |
| Nagy Ágnes |
Teleház |
| Ádám Ervin |
Teleház |
| Gulácsi Annamária |
Teleház |
| Mecsné Fullajtár Ildikó |
Teleház |
| Kisladányi Jánosné |
Teleház |
| Kisladányi Hedvig |
Teleház |
| Lőke Józsefné |
Teleház |
| Ecsenyi Filoména |
Teleház |
| Suha Barnabás |
Teleház |
| Pongóné Halik Györgyi |
Teleház |
| Borostyán Ibolya |
Teleház |
| Pogány György |
Texoft |
| Pukler Gábor |
T-Mobile |
| Császár Zoltán |
T-Mobile |
| Mácz Ákos |
T-Mobile |
| Bódi Csaba |
T-Mobile |
| Hoffmann Bence |
T-Mobile |
| Basa Balázs |
T-Mobile |
| Lövey István |
T-Mobile |
| Kafka György |
Trans Europe |
| György István |
update software Kft |
| Pásztor András |
Világgazdaság Online |
| Bozsó Julianna |
Virusbuster Kft |
| Szász Eszter |
Vitályos Consulting |
| Vitályos Gábor |
Vitályos Consulting |
| Polgárné Májer Ildikó |
VMKME |
| Zelenka Péter |
VMKME |
| Turi László |
Well-Press Kiadó Kft. |
| Esterházy György |
Well-Press Kiadó Kft. |
| Sipos Szonja |
Well-Press Kiadó Kft. |
| Zsifkovics István |
Wesztergom Press |
| Wörös Gyöngyi |
Wesztergom Press |
| Fogarassy Károly |
WHS-Egészségtár Kft. |
| Keszericze István |
Z. M. Művelődési Ház |
| Bognár Miklós |
Zalai Hírlap |
| Menyhárt István |
Zámolyi Teleház |
| Béres János |
|
| Balázs Piroska |
|
| Kovács Péter |
|
| Eszes Gábor |
|
| Morenth Péter |
|
| Lendl Ivett |
|
| Mikó Virág |
|
| Bartók Marcell |
|
| Harmati Lajos |
|
| László Imre |
|
Programfüzet
Koncepció és szakmai program Időpont: 2008. május 22. 9.00-16.00 h
Az egyik legjelentősebb hazai informatikai rendezvényre az „e-Befogadás éve 2008” rendezvény sorozat keretében május 22-én kerül sor. Az esemény előtt - immár harmadik alkalommal - május 8-án adjuk ki a KÉK NOTESZ-t, amely a 9. Internethajó és a hazai információs társadalom éves helyzetjelentése.
Az ez évi program keretében ismét eljön a kormányzat több képviselője, első alkalommal az Országgyűlés Informatikai Albizottságának kihelyezett nyilvános ülést tart, és számos szakmai fórum ad lehetőséget az eszmecserére. Emellett a 2008. évi Internethajó szakmailag kapcsolódik a Teleházak százhalombattai világtalálkozójához.
A 9. Internethajó fedélzetén a Budapest–Százhalombatta–Budapest útvonalon várjuk az információs társadalom, az internet és informatika fejlődő világában érdekelt szakmapolitikai és kormányzati vezetőket, valamint a vállalkozások, civil szervezetek képviselőit, és minden más érdeklődőt is.
Reméljük, hogy az Internethajó ismét kiemelkedő szakmapolitikai fórumként szolgálhat mindannyiunknak!
Szakmai program:
| 8.00-9.00 |
Beszállás, Újpesti rakpart, regisztráció, asztalfoglalás |
| 9.00-10.20 |
Plenáris előadások: |
| 9.00-9.10 |
Megnyitó -
Az Internethajó helyzetjelentése, a Kék Notesz /Blue Paper 2008 bemutatása
Diósy Tamás ügyvezető igazgató (eWorld), Pintér Róbert tudományos stratégiai igazgató (ITTK) |
| 9.10-9.25 |
Kormányzati megnyitó
Az elektronikus közszolgáltatások fejlesztése - Baja Ferenc államtitkár és kormánybiztos, Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat-központ |
| 9.25-9.30 |
Az e-befogadás a parlamenti politikában - Márfai Péter elnök, Országgyűlés Informatikai Albizottsága |
| 9.30-9.40 |
Szélessáv - " a legjobb huszönöt között " - Pataki Dániel elnök (Nemzeti Hírközlési Hatóság) |
| 9.40-9.50 |
Az eBefogadás a Magyar Telekom szemével - Vasváriné Menyhárt Éva igazgató (Magyar Telekom) |
| 9.50-10.00 |
Az elektronikus információszabadságról - Szabó Máté Dániel igazgató (Eötvös Károly Közpolitikai Intézet) |
| 10.00-10.10 |
A helyi hatalom és az Internet - Jauernik István önkormányzati államtitkár (Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium)
|
| 10.10-10.15 |
Gazdaságélénkítési és versenyképesség szempontok - Paál Péter vezérigazgató (IBM Magyarország) |
| 10.15-10.20 |
e-Inclusion: a kard hegye - Dombi Gábor főtitkár (Informatikai Érdekegyeztető Fórum) |
| 10.20-10.45 |
A közösségi informatika és a vidékfejlesztés - Teleházak a nagyvilágban
Michael Gurstein kutatási szakértő (Centre for Community Informatics Research, Training and Development, Canada)
Francisco J. Proenza gazdasági szakértő (FAO, Investment Centre, Latin America and the Carribean Service, Olaszország)
Roger Harris szakértő, igazgató (Roger Harris Associates, Hong Kong)
Ndaula Sulah szakértő, igazgató (Ugabytes Initiative, Uganda) |
| 10.45-10.50 |
Felvezetések a délelőtti és délutáni szekcióülések témáihoz |
| 11.00-12.50 |
Buda terem: Informatika és kormányzati felelősség: Az Országgyűlés Informatikai Albizottságának kihelyezett, nyilvános ülése a Bizottság napirendje szerint
A bizottság elnöke: Márfai Péter (MSZP) és a bizottság tagjai: Baráth Etele (MSZP), Józsa István (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szanyi Tibor (MSZP), Nyitrai Zsolt (Fidesz), Szatmáry Kristóf (Fidesz), Molnár Béla (KDNP), Vas János (MDF)
Pest terem: A magyar kultúra az interneten: film, színház, muzsika és irodalom. Digitális adattárak, s a nyílt formátumok és szabványok alkalmazása a közszférában.
No és a két kulcskérdés; Ki finanszírozza a magyar tartalom gyártását és a meglévő kincsek digitalizálását, s mire jár majd a diákok agya és keze? A vitát vezeti: Enyedi Nagy Mihály
Résztvevők: Márta István (elnök – Fesztiválszövetség, igazgató – Új Színház), Szabó István (Színháztudományi Intézet), Veszelovszki Zsolt (port.hu alapítója), Ivacs Gabriella, Szentiványi Gábor és Balsai Péter (Nyílt Dokumentumformátum Szövetség ODFA Magyar tagozata), Lerch Attila üzletfejlesztési igazgató (Microsoft Magyarország Office üzletág), Dudás Ágnes szoftverjogász (Dr. Bálint Tünde Ügyvédi Iroda), Rab Árpád Szörény kutató (ITTK) |
| 12.50-14.00 |
Ebéd |
| 13.30 |
Százhalombatta kikötés |
| 14.00-16.00 |
Tematikus szekcióülések |
|
Buda terem |
| 14.00-16.00 |
A "KÉK NOTESZ"-ről laponként
Vezeti: Pintér Róbert tudományos stratégiai igazgató, ITTK
Résztvevők: Márton György szóvivő (Nemzeti Hírközlési Hatóság), Rékasi Tibor ügyvezető igazgató (Cisco), Vaspál Vilmos elnök (FreeSoft), Kis Gergely partner, ügyvezető igazgató (GKIeNet Kft.), Z. Karvalics László tanszékvezető (Szegedi Tudományegyetem), Eszes Gábor tanácsadó |
|
Pest terem |
| 14.00-14.50 |
Online média: web2 és reklám
Témavezető: Szigetvári József lapigazgató, IDG
Résztvevők: Szabó Erik kereskedelmi igazgató (Carnation), Szabó Gergely újságíró (Index), Szutor Ferenc kereskedelmi igazgató (Adverticum), Nagy István médiakutatási csoportvezető (GfK Hungária) |
| 15.10-16.00 |
A Teleház-mozgalom Magyarországon
Szövetségi fórum
A fórumot tartja: Fejes István elnök
Résztevők: Fabulya Edit társelnök (Magyar Teleház Szövetség), Császár Zoltán regionális vezető (Magyar Teleház Szövetség, Közép-Magyarországi Régió), Kovács Győző tiszteletbeli főtitkár (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság) |
| 16.00 |
Kikötés |
Kapcsolat
|
Az INTERNETHAJÓ rendezvény és a KÉK NOTESZ kizárólagos
jogtulajdonosa az ENAMIKÉ Kft. ENAMIKÉ Kft.
1506 Budapest, PF 77.
06 30 9 215 626 enami@ahajo.hu
|
 |
.
|
eWorld Hungary Kft.
1133 Budapest, Árboc u. 6.
| Telefon: |
+36/1/225-8588 |
|
+36/1/225-8590 |
| Fax: |
+36/1/999-7406 |
| E-mail: |
info@eworld.hu |
|
 |
|
|