Az INTERNETHAJÓ rendezvény és a KÉK NOTESZ kizárólagos jogtulajdonosa az ENAMIKÉ Kft.
2008. május 22.

Összefoglaló - Biztató jövőképek a kilencedik Internethajón

2008. május 23. (péntek) 13:15

- Bár nyilván inkább jövőre, a tizedik, azaz jubileumi Internethajót kellene majd örvendeznünk, én a magam részéről már most is ünnepelek - kezdte köszöntőjét Diósy Tamás, az eWorld ügyvezető igazgatója. - Úgy látom ugyanis, hogy idén elindult egy pozitív változás a magyar digitális világban, amelynek van kormányzati támogatottsága is, így bízhatunk abban, hogy nem csak egyszeri fellángolásról van szó.

tovább

Utaslista

Hammer Attila „Informatika a látássérültekért” Alapítvány
Szatmári Péter „Informatika a látássérültekért” Alapítvány
Siklósi István 4d Soft Kft
Pintér Róbert 4Kids Meseportál Kft.
Vass Péter AAM Tanácsadó Zrt.
Bojta János AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.
Mészáros Attila Abakusz Kft.
Szutor Ferenc Adverticum
Legény Imre Albérlet.hu
Malya Carmen Albertirsai Teleház
Centgraf Tamás Altacom
Bur Emma Aquilis Rendszerház
Kerémi András Aquilis Rendszerház
Keller Zsuzsanna AQUILIS- Rendszerház Kft.
Dr. Horváth Zoltán Asyst Rendszerház Kft.
Tuska István Axico Informatikai Kft.
Nagy Anita Balaton Régió Európa Pont Közaalapítvány
Vincze Kornél Brit Tech Kft
Ferenczi Tamás BT Global Services
Bóné József BVOP Informatikai Osztály
Csáki Zoltán C.Enter Kft.
Horváth Richárd C.O.D.E.
Korpás Péter Cadix s.r.o.
Csicsman József Calculus Bt.
Breitner Miklós Carnation
Tamási Gábor Carnation
Rékasi Tibor Cisco
György László Cisco
Hirsch Gábor Cisco Hungary Kft.
Unyi Gábor Comfort-NETshare Kft.
Reich Tamás Controll Training Kft.
Nagyné Takács Ágnes Dél-alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesülete
Élő András D-Link (Magyarország) Kft.
Rovnyai János Dolphio Consulting Kft
Pieke Ágoston Dolphio Consulting Kft
Dr. Bálint Tünde Dr. Bálint Tünde Ügyvédi Iroda
Dr. Dudás Ágnes Dr. Bálint Tünde Ügyvédi Iroda
Lukács Lajos DSS Consulting Kft.
Fülöp Zoltán Dunántúli Napló
Peredi János Eastron Kft.
Kiss György Ecobit Office Kft
Horváth Ferenc Ecobit Office Kft
Bátai Anita EDS Hungary
Decker András e-írástudásért Alapítvány
Enyedi Nagy Mihály ENAMIKÉ
Dr. Kálmán Éva ENAMIKÉ
Nagy Réka Orsolya ENAMIKÉ
Pataki Csaba EnterNet
Egervölgyi Tamás EnterNet
Pál Imre EnterNet
Balogh László EnterNet
Szabó Máté Dániel Eötvös Károly Közpolitikai Intézet
Fogoly Lajos Eqnet Infokommunikációs Zrt
Graur Tamás Eqnet Infokommunikációs Zrt
Jakab Roland Ericsson Magyarország
Hecks Ferenc Euroastra Internet Magazin
Dorogi Péter e-ware Kft
Mészáros Zoltán e-ware Kft
Diósy Tamás eWorld
Czita István eWorld
Kara Gergely eWorld
Domán Csaba eWorld
Lénárd Tamás fényképész
Márta István Fesztiválszövetség
Nyitrai Zsolt Fidesz
Szathmári Kristóf Fidesz
Halaska Gábor Figyelő
Vasziljevics Győző Fix.tv
Szabó Nóra Fix.tv
Czipó Dezső Fix.tv
Vaspál Vilmos FreeSoft
Orosz Imre Gamaxnet Kft.
Bóna Ákos Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
dr. Kőrösi Gábor Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
Nemeskéri Klára Gellérthegyi Teleház
Kárai Anita GFK
Nagy István Gfk Hungária
Gálos Viktória Gfk Hungária
Kis Gergely GKIeNet Kft.
Szathmári Géza GTS-Datanet Távközlési Kft.
Pauer Pál GTS-Datanet Távközlési Kft.
Kasza Péter GTS-Datanet Távközlési Kft.
Gulyás Lóránt Hálózat TV
Rácz Balázs Hálózat TV
Kertesi Béla Hálózat TV
Béres Rita Házipatika.com Csoport
Bogdányi László Hírinform
Kecskeméti András HP
Horváth Róberz HRK Consulting Tanácsadó Kft.
Drentye László HTS
Horváth Tamás HTS
Tóth Veronika Humansoft Kft.
Friss László Humansoft Kft.
Damján Tamás Humansoft Kft.
Paál Péter IBM Magyarország
Bíró István IDG
Szigetvári József IDG
Árokszállási Gábor IDG
Turcsán Tamás IDG
Jan Duve Igel Technology GmbH
Földházi Csaba Immola Magyarország Kft.
Szabó Gergely Index
Illés Csaba Infomatix Kft.
Dombi Gábor Informatikai Érdekegyeztető Fórum
Faragó Judit Informatikai Érdekegyeztető Fórum
Varga Miklós Infovilág
Kulcsár László Infovilág
Golubeff Róbert Intel
Rossu László IntraLog Kft
Mészáros Melinda iPONT Consulting Kft.
Mártonffy Attila It-Business
Sziebig Andrea It-Business
Sziebig Péter It-Business
Rátóti Sarolta It-Business
Oláh Bernadett It-Business
Dobos Tamás ITPages.hu
Rab Árpád ITTK
Pintér Róbert ITTK
Keresztesi János IVSZ
Bartalos Jenő IVSZ
Weisz János kancellar.hu
Ramháb Mária Katona József Könyvtár
Rédai Árpádné Angéla Katona József Könyvtár
Molnár Béla KDNP
Vasváriné Dr. Menyhárt Éva Magyar Telekom
Németh Mónika Magyar Telekom
Krepler István KHP Budapest
Krepler István KHP Kft.
Dr. Danka Attila Kopint Datorg Zrt.
Bódi Antal KOPINT-DATORG Infokommunikációs zRt.
Kovács Kálmán Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Szabados Julianna Közéleti Gazdasági Krónika
Ormándlaky Gábor Közéleti Gazdasági Krónika
Résztvevő Közéleti Gazdasági Krónika
Résztvevő Közéleti Gazdasági Krónika
Somogyi Regina Ladányi Mihály Könyvtár
Nagy Sándor Ma.hu
Magyar László MACOMP KFt.
Dr. Pusztai Béla Magyar Hivatalos Közlönykiadó
Finta Gábor Magyar Hivatalos Közlönykiadó
P. Kiss Zsuzsa Magyar Rádió
Palotás Zsuzsa Magyar Távirati Iroda
Berkó Gergely Magyar Távirati Iroda
Fejes István Magyar Teleház Szövetség
Fabulya Edit Magyar Teleház Szövetség
Chvojka Ágnes MarkCon Informatikai Kft.
Németh Eliza MarkCon Informatikai Kft.
Nagy Ágnes MATISZ
Vas János MDF
Civin Péter Microsoft Magyarország
Baja Ferenc Miniszterelnöki Hivatal
dr. Pószéky Gábor MorphoLogic
Sebestyén Zsolt MorphoLogic
Mikola Rezső MrSoft Kft
Baráth Etele MSZP
Józsa István MSZP
Molnár Gyula MSZP
Szanyi Tibor MSZP
Halmai Gáborné MSZP
Biki Angelika MSZP
Dér Imre MTI (ECOINFO Gazdasági Hír- és Információs Szolgálat)
Császár Zoltán MTSzE Kmo
Fejős Tamás MTSzE Kmo
Laki Balázs MTSzE Kmo
Koós Jánosné MTSzE Kmo
Mozga Márta Anna MTSzE Kmo
Ronga Pálné MTSzE Kmo
Ungvölgyi János MTSzE Kmo
Kiss Pál MTSzE Kmo
Görög Mária MTSzE Kmo
Farkas Márta MTSzE Kmo
Sonkolyné Szekerczés Margit MTSzE Kmo
Debreceni Lajos MTSzE Kmo
Barna Csaba MTSzE Kmo
László Ferencné MTSzE Kmo
Vincze István MTSzE Kmo
Fenyvesiné Kolos Katalin MTSzE Kmo
Vári Zsolt MTSzE Kmo
Korinek Zoltán MTSzE Kmo
Gáspár András MTV
Balázs Sándor MTV
Hegyi István MTV
Tálas György MTV
Bózsó Péter Műszaki Könyvkiadó Kft
Bozsó Péter Műszaki Könyvkiadó Kft
Ivanovics Dusán Muzslai Teleház
Pataki Dániel Nemzeti Hírközlési Hatóság
Márton György Nemzeti Hírközlési Hatóság
Krasznai Endre Nemzeti Hírközlési Hatóság
Takács György Nemzeti Hírközlési Hatóság
Bánhidi Ferenc Nemzeti Hírközlési Hatóság
Résztvevő Nemzeti Hírközlési Hatóság
Fülöp Hajnalka Népszabadság
Majoros László NetKer Teleház
Hörcsik Gyula NetKer Teleház
Dr. Mathé János NETvisor ZRt
Polonkai István NETvisor ZRt
Kovács Győző Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
Kiss Anita NKA Igazgatóság
Ivacs Gabriella Nyílt Dokumentumformátum Szövetség
ODFA Magyar tagozata
Szentiványi Gábor Nyílt Dokumentumformátum Szövetség
ODFA Magyar tagozata
Balsai Péter Nyílt Dokumentumformátum Szövetség
ODFA Magyar tagozata
Érdi-Krausz Gábor Oki System Kft
Kürti László Open SKM Agency Kft.
Csorbai Hajnalka Opten Kft
Tóth Tamás Opten Kft
Fáy Emese Orange Business Services
Kertészné Gérecz Eszter Országgyűlés Hivatala
Márfai Péter Országgyűlés Informatikai Albizottsága
Dr. Vincze Ildikó Országgyűlés Kulturális Bizottsága
Dr. Juhász Bálint Marcell Országgyűlés Kulturális Bizottsága
Dr. Domokos László Ovitas Kft
Jauernik István Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium
Biczó Zoltán Pentatrade Kft
Demcsák Lajos Piac és Profit
Oláh István PmISZK
Veszelovszki Zsolt Port.hu
Pái Attila Prohardver
Jen István Projen Kft.
Czifra András Qualisoft
Szabó F. Ferenc Ringier Kiadó Kft
Máth András Ringier Kiadó Kft
Kojezinszky Richard Ritek Rt.
Dr. Kancsár Attila Ritek Rt.
Balogh Zsolt Ritek Rt.
Magyari Donát SAP
Dojcsák Dániel SG.hu
Hernadi Jozsef Sun Microsystems
Rehus Csaba Sun Microsystems
Kallay Kristof Sun Microsystems
Dinnyés Ferenc Sybase Products Hungary Kft.
Z. Karvalics László Szegedi Tudományegyetem
Nagy Lajos SZEN-ISOTRADE Kft
Verbászi András Szerbiai Teleház Szövetség
Radatovics Lajos Szerbiai Teleház Szövetség
Sövényházi Tibor Szerbiai Teleház Szövetség
Gulyás Imre Szinva Net Informatikai Kft
Füvesi István SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport
Pörneczi Zoltán Társadalmi Párbeszéd Központ
G. Tóth Károly Társadalmi Párbeszéd Központ
Balogh István Társadalmi Párbeszéd Központ
Kéry Ferenc Társadalmi Párbeszéd Központ
Scheiling Ágoston Társadalmi Párbeszéd Központ
Tarsoly Imréné Társadalmi Párbeszéd Központ
Nagy Ágnes Teleház
Ádám Ervin Teleház
Gulácsi Annamária Teleház
Mecsné Fullajtár Ildikó Teleház
Kisladányi Jánosné Teleház
Kisladányi Hedvig Teleház
Lőke Józsefné Teleház
Ecsenyi Filoména Teleház
Suha Barnabás Teleház
Pongóné Halik Györgyi Teleház
Borostyán Ibolya Teleház
Pogány György Texoft
Pukler Gábor T-Mobile
Császár Zoltán T-Mobile
Mácz Ákos T-Mobile
Bódi Csaba T-Mobile
Hoffmann Bence T-Mobile
Basa Balázs T-Mobile
Lövey István T-Mobile
Kafka György Trans Europe
György István update software Kft
Pásztor András Világgazdaság Online
Bozsó Julianna Virusbuster Kft
Szász Eszter Vitályos Consulting
Vitályos Gábor Vitályos Consulting
Polgárné Májer Ildikó VMKME
Zelenka Péter VMKME
Turi László Well-Press Kiadó Kft.
Esterházy György Well-Press Kiadó Kft.
Sipos Szonja Well-Press Kiadó Kft.
Zsifkovics István Wesztergom Press
Wörös Gyöngyi Wesztergom Press
Fogarassy Károly WHS-Egészségtár Kft.
Keszericze István Z. M. Művelődési Ház
Bognár Miklós Zalai Hírlap
Menyhárt István Zámolyi Teleház
Béres János
Balázs Piroska
Kovács Péter
Eszes Gábor
Morenth Péter
Lendl Ivett
Mikó Virág
Bartók Marcell
Harmati Lajos
László Imre

Programfüzet

Koncepció és szakmai program
Időpont: 2008. május 22. 9.00-16.00 h

Az egyik legjelentősebb hazai informatikai rendezvényre az „e-Befogadás éve 2008” rendezvény sorozat keretében május 22-én kerül sor. Az esemény előtt - immár harmadik alkalommal - május 8-án adjuk ki a KÉK NOTESZ-t, amely a 9. Internethajó és a hazai információs társadalom éves helyzetjelentése.

Az ez évi program keretében ismét eljön a kormányzat több képviselője, első alkalommal az Országgyűlés Informatikai Albizottságának kihelyezett nyilvános ülést tart, és számos szakmai fórum ad lehetőséget az eszmecserére. Emellett a 2008. évi Internethajó szakmailag kapcsolódik a Teleházak százhalombattai világtalálkozójához.

A 9. Internethajó fedélzetén a Budapest–Százhalombatta–Budapest útvonalon várjuk az információs társadalom, az internet és informatika fejlődő világában érdekelt szakmapolitikai és kormányzati vezetőket, valamint a vállalkozások, civil szervezetek képviselőit, és minden más érdeklődőt is.

Reméljük, hogy az Internethajó ismét kiemelkedő szakmapolitikai fórumként szolgálhat mindannyiunknak!

Szakmai program:

8.00-9.00 Beszállás, Újpesti rakpart, regisztráció, asztalfoglalás
9.00-10.20 Plenáris előadások:
9.00-9.10 Megnyitó -
Az Internethajó helyzetjelentése, a Kék Notesz /Blue Paper 2008 bemutatása
Diósy Tamás ügyvezető igazgató (eWorld),  Pintér Róbert tudományos stratégiai igazgató (ITTK)
9.10-9.25 Kormányzati megnyitó
Az elektronikus közszolgáltatások fejlesztése - Baja Ferenc államtitkár és kormánybiztos, Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat-központ
9.25-9.30 Az e-befogadás a parlamenti politikában - Márfai Péter elnök, Országgyűlés Informatikai Albizottsága
9.30-9.40 Szélessáv - " a legjobb huszönöt között " - Pataki Dániel elnök (Nemzeti Hírközlési Hatóság)
9.40-9.50 Az eBefogadás a Magyar Telekom szemével - Vasváriné Menyhárt Éva igazgató (Magyar Telekom)
9.50-10.00 Az elektronikus információszabadságról - Szabó Máté Dániel igazgató (Eötvös Károly Közpolitikai Intézet)
10.00-10.10 A helyi hatalom és az Internet - Jauernik István önkormányzati államtitkár (Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium)
10.10-10.15 Gazdaságélénkítési és versenyképesség szempontok - Paál Péter vezérigazgató (IBM Magyarország)
10.15-10.20 e-Inclusion: a kard hegye - Dombi Gábor főtitkár (Informatikai Érdekegyeztető Fórum)
10.20-10.45 A közösségi informatika és a vidékfejlesztés - Teleházak a nagyvilágban
Michael Gurstein kutatási szakértő (Centre for Community Informatics Research, Training and Development, Canada)
Francisco J. Proenza gazdasági szakértő (FAO, Investment Centre, Latin America and the Carribean Service, Olaszország)
Roger Harris szakértő, igazgató (Roger Harris Associates, Hong Kong)
Ndaula Sulah szakértő, igazgató (Ugabytes Initiative, Uganda)
10.45-10.50 Felvezetések a délelőtti és délutáni szekcióülések témáihoz
11.00-12.50 Buda terem: Informatika és kormányzati felelősség: Az Országgyűlés Informatikai Albizottságának kihelyezett, nyilvános ülése a Bizottság napirendje szerint
A bizottság elnöke: Márfai Péter (MSZP) és a bizottság tagjai: Baráth Etele (MSZP), Józsa István (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szanyi Tibor (MSZP), Nyitrai Zsolt (Fidesz), Szatmáry Kristóf (Fidesz), Molnár Béla (KDNP), Vas János (MDF)

Pest terem: A magyar kultúra az interneten: film, színház, muzsika és irodalom. Digitális adattárak, s a nyílt formátumok és szabványok alkalmazása a közszférában.
No és a két kulcskérdés; Ki finanszírozza a magyar tartalom gyártását és a meglévő kincsek digitalizálását, s mire jár majd a diákok agya és keze?
A vitát vezeti: Enyedi Nagy Mihály
Résztvevők: Márta István (elnök – Fesztiválszövetség, igazgató – Új Színház), Szabó István (Színháztudományi Intézet), Veszelovszki Zsolt (port.hu alapítója), Ivacs Gabriella, Szentiványi Gábor és Balsai Péter (Nyílt Dokumentumformátum Szövetség ODFA Magyar tagozata), Lerch Attila üzletfejlesztési igazgató (Microsoft Magyarország Office üzletág), Dudás Ágnes szoftverjogász (Dr. Bálint Tünde Ügyvédi Iroda), Rab Árpád Szörény kutató (ITTK)
12.50-14.00 Ebéd
13.30 Százhalombatta kikötés
14.00-16.00 Tematikus szekcióülések
Buda terem
14.00-16.00 A "KÉK NOTESZ"-ről laponként
Vezeti: Pintér Róbert tudományos stratégiai igazgató, ITTK
Résztvevők:  Márton György szóvivő (Nemzeti Hírközlési Hatóság), Rékasi Tibor ügyvezető igazgató (Cisco),  Vaspál Vilmos elnök (FreeSoft), Kis Gergely partner, ügyvezető igazgató (GKIeNet Kft.), Z. Karvalics László tanszékvezető (Szegedi Tudományegyetem), Eszes Gábor tanácsadó
Pest terem
14.00-14.50 Online média: web2 és reklám
Témavezető: Szigetvári József lapigazgató, IDG
Résztvevők: Szabó Erik kereskedelmi igazgató (Carnation), Szabó Gergely újságíró (Index), Szutor Ferenc kereskedelmi igazgató (Adverticum), Nagy István médiakutatási csoportvezető (GfK Hungária)
15.10-16.00 A Teleház-mozgalom Magyarországon
Szövetségi fórum
A fórumot tartja: Fejes István elnök
Résztevők: Fabulya Edit társelnök (Magyar Teleház Szövetség), Császár Zoltán regionális vezető (Magyar Teleház Szövetség, Közép-Magyarországi Régió), Kovács Győző tiszteletbeli főtitkár (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság)
16.00 Kikötés

Támogatók

 

Kapcsolat

Az INTERNETHAJÓ rendezvény és a KÉK NOTESZ kizárólagos
jogtulajdonosa az ENAMIKÉ Kft.

ENAMIKÉ Kft.
1506 Budapest,  PF 77.
06 30 9 215 626 enami@ahajo.hu

.

eWorld Hungary Kft.
1133 Budapest, Árboc u. 6.

Telefon: +36/1/225-8588
+36/1/225-8590
Fax: +36/1/999-7406
E-mail: info@eworld.hu
Árpád Center